Újpest–Farkaserdő, Óceánárok utca 33. (Rex Állatsziget)
A Program leírása
Az „Út az egészséghez program” a Szent Ferenc Kórház által létrehozott egészségügyi program
A tanösvény elsősorban szív- és érrendszeri betegséggel vagy magasvérnyomás-betegséggel élők, illetve cukorbetegek számára készült. A túraprogramot ugyanakkor egészséges résztvevőink számára is ajánljuk, betegségmegelőző céllal. A program megismertet a túrázókkal néhány alapvető egészségügyi mutatót és mérési módszert, a túra során pedig kikölcsönözhető eszközökkel egyéni állapotfelmérést tesz lehetővé.
 |
Tanösvényünket ezzel a szív alakú túrajelzéssel láttuk el. |
A hosszabb túraútvonal 4,2 km. A rövidebb 2,4 km, ami akár egy óra alatt is kényelmesen teljesíthető. A tanösvényt pihenőpontokkal tagolt, kényelmesen teljesíthető szakaszokra osztottuk. Az útvonalak kijelölése során a legújabb szakmai ajánlásokat vettük alapul, hogy látogatóink számára a legbiztonságosabb, egyben a leghatékonyabb tréninget ajánlhassuk.
Terhelhetőségét Ön úgy ellenőrizheti, ha az egyes útszakaszok végén megméri pulzusszámát. A pulzusmérő pontokat táblákkal jelöltük, a méréshez pedig instrukciókat adunk. Ha pulzusszáma az optimális tréningzóna felső határát több mint 10-zel meghaladja, padok állnak rendelkezésére, hogy pihenőt tarthasson. Tanács egészségesek számára: ha terhelhetőségéről érdemi információhoz szeretne jutni, javasoljuk, hogy erőnléti kapacitásait kihasználva haladjon, illetve két tábla között csak akkor álljon meg, ha mindenképpen szükséges.
AZ ÖN TRÉNINGZÓNÁJA
Ha Ön egészséges, tréningzónáját – az Ön számára ajánlott legalacsonyabb és legmagasabb pulzusszámot – megtudhatja szórólapunkon lévő táblázatunkból vagy okostelefonos applikációnkból. Ha Ön szívbeteg, tréningzónáját orvosa, gyógytornásza határozza meg, rendszerint terheléses EKG-vizsgálat alapján.
Ha az Ön terhelhetősége alacsony, javasoljuk, hogy először a térképen kékkel jelzett, 2,4 km-es szakaszt válassza, és csak későbbi alkalommal teljesítse a 4,2 km-es kört. Amennyiben szükséges, tartson több pihenőt.
Ha Ön jól terhelhető, válasszon olyan sétatempót, hogy pulzusszáma folyamatosan tréningzónáján belül legyen.
Térkép

Jelmagyarázat:
Rövidebb túraútvonal: összesen 2,4 km hosszú túra, mely a Rex Állatsziget területén kezdődik és ott is ér véget.
A fenti térképen kékkel jelöltük.
Hosszabb túraútvonal: nagyobb terhelést jelentő, összesen 4,2 km-es körtúra.
E túraútvonalat a fenti térképen pirossal jelöltük, megtételét a térképen nyilakkal jelzett irányban javasoljuk.
 |
„Út az egészséghez program” túrajelzése |
 |
„Út az egészséghez program” eligazító tábla
|
A túrára javasoljuk, hogy hozzon magával:
- időjárásnak megfelelő öltözetet, túra- vagy sportcipőt
- minimum ½ liter vizet
- ha cukorbeteg, akkor tízórait
- pulzusmérő órát (ha van)
- nordic walking-botot (segít az emelkedők leküzdésében, tehermentesíti az alsó végtag ízületeit, valamint megfelelő technikával nagyobb pulzusszám-növekedést tud biztosítani).
- tollat
Rendkívüli időjárás esetén (esőzés, sár, hőségriadó stb.) a túra elmarad. Kérjük, bizonytalan esetben, az indulás előtt mindig tájékozódjon telefonon (06-1/392-82-44).
Bejelentkezéshez keressen minket emailben vagy telefonon:
kommunikacio@szentferenckorhaz.hu 06-30/570-11-38
A tanösvényről Dr. Zámolyi tanár úrral készült tájékoztató videót az alábbi linken tekintheti meg:
https://youtu.be/DvO-swurJrs
Galéria
Kölcsönözhető eszközök
A Rex Állatsziget irodáján lehetőség van teleszkópos (nordic walking-) túrabot, pulzusmérő karóra kölcsönzésére, amennyiben ismerik ezek használatát. Amennyiben nem ismerik, javasoljuk, hogy először vezetett túrán vegyenek részt, ahol elsajátíthatják ezen eszközök felhelyezését, beállítását, használatát.
Adatok mérése és feltöltése
A túra során mért adatait a következőképpen rögzítheti és adhatja le kiértékelésre kórházunk felé:
- a Rex Állatsziget irodájában átvett túralapot kitöltése után a Rex Állatsziget irodájában leadja,
- a lenti dokumentumot letölti, kinyomtatja, a túra során kitölti, majd a Rex Állatsziget irodájában vagy a Szent Ferenc Kórház portáján leadja.
- mobilalkalmazásunk segítségével
- az alábbi linken letöltheti és kinyomtathatja. LETÖLTÉS
Köszönjük szakmai partnereinknek a támogatást!